Több évtizedes munkám kiemelt területe a pánik betegség.

A pánik betegség napjaink egyik leggyakoribb, sokszor már kamaszkorban, de főként fiatal felnőttkorban induló betegsége.

Gyógyítása során feltárjuk a kialakuláshoz vezető okokat, ami azért fontos, hogy a későbbiekben változtathassunk azokon a külső tényezőkön, amin lehet, vagy el tudjuk fogadni azt, ami megváltoztathatatlan.

Kinek-kinek egyéni nyitottsága szerint közösen alakítjuk ki a terápiáját. Természetesen a gyógyítás és az orvos-beteg kapcsolat alapkövét bizalom adja, mely nélkül nemcsak a pszichoterápia, hanem a gyógyszeres kezelés sem tud működni.

Összegezve a gyógyításban szerzett eddigi tudásomat és tapasztalatomat a következők lépéseket használom a pácienseknél:

A naponta vagy heti 2-3  rosszulléttel küzdő páciensek gyógyításában elengedhetetlen gyógyszeres terápia.

Következő lépésként légzés és relaxációs gyakorlatokat tanítok. Ezek egy része azonnali gyors segélyként is alkalmazható a rosszullétek elleni harcban. Szívesen tanítom az autogén tréninget. Aki kellően szorgalmasan végzi a napi gyakorlatokat, mint egy edzésprogramot, az 8-12 hét alatt már tartósan át tudja hangolni túlérzékeny szervezetét.

Aki nyitott rá, azzal elindulhatunk a hipnózis - módosult tudatállapot - nyújtotta lehetőségek felé. A módosult tudatállapotban végzett munka mélyreható változásokat indít el. Meg tudjuk nyitni a belső önsegítő erőket, szimbolikus képekkel tudunk töltekezni vagy éppen a problémát feltárni, megoldását elindítani.

Másnak testhezállóbb lehet a kognitív viselkedésterápia, melynek során gyomlálgatjuk a spontán negatív gondolatokat, át tudjuk értékelni a kritikus helyzetek szorongás tartalmát.

Fontos tudnivaló mindannak akit illet, betegnek és hozzátartozónak egyaránt:

A pánik betegség nem hiszti, nem ideggyengeség. A pánikbeteg nem tudja "összeszedni magát", éppen azért, mert ez egy betegség. Egy betegség, ami hónapok alatt, alakul ki és akkor jelenik meg amikor az egyéni lelki védőmechanizmusok kimerültek. A egymás után jövő tartós terheléseket cipelve az utolsó cseppek indítják el a betegséget.

Mint minden betegség, úgy a pánikbetegség is visszatérő. Mindenkinek megvan a maga "Achilles sarka" a testének, lelkének az a pontja, amely működésbeli zavarral, súlyosabb esetben betegséggel jelzi, ha az illető életében valami baj van. Aki szorongásos hajlamot örökölt, annak ez a terület lesz a "sebezhető " illetve a jelző pontja.

Pánik klub a Weben és a valóságban

Hamarosan elindítjuk  győri Pánik klubunkat a weben és a valóságban.

Fontosnak tartom, hogy tudományosan és  gyakorlatban is megalapozott információkat adhassak a pánikbetegek és hozzátartozóik számára. Emellett itt az ideje, hogy olyan pánikbetegek is megmutassák magukat, akik jól vannak, harmonikusan élik az életüket.  Ne csak a panaszkodók hangja hallattszon !

A valóságban havi rendszerességgel tervezzük találkozóinkat, ahol egy adott konkrét téma kifejtése, bemutatása után kötetlen beszélgetés, együttlét alakulna ki - mert legjobban csak az egyik pánikbeteg értheti meg a másikat.  Szeretném bevonni a média határok nélküliségét, széles eszköztárát a gyógyításba, ismeretterjesztésbe. 

Tréning időpontok

 2015. március 21-én és 28-án szombaton a Williams ÉletKészség Program (WÉK) stresszkezelő, problémamegoldó, kommunikációs térningjével indulunk. További információk